Lámpagyár

ahol a fény születik

Rá van írva a tojásra, hogy kit kell vele megdobálni

2017. december 04. 10:20 - Lámpagyár

A Fidesz 20 tojásért venne szavazatot a belvárosban

Az RTL Híradó mutatta be, hogy a hatodik kerületi önkormányzat Bajkai István fideszes képviselő nevével ellátott tojásokat osztogatott a rászorulóknak. Úgy tűnik, hogy a minden nap jobban teljesítő kis hazánkban már nem kellenek nagy krumpliszsákok és pörköltfőzések a szavazatvásárláshoz, mert 

A szegények már olyan szegények, hogy két doboz tojással is meg lehet őket venni

75kgezhvfou4ssdos.png

A nyugati demokráciákban minden bizonnyal közutálathoz és lemondásokhoz vezető ügy még valamire rámutat kis hazánkban. Ez az eset azok után is pontosan ugyanígy megtörténhet, hogy a Fidesz betiltja az ételosztást, hiszen az önkormányzatoknak nem, csak a civil szervezeteknek és a pártoknak tiltanák meg, hogy élelmet osszanak a rászorulóknak. Könnyen megtörténhet, hogy a Fidesz az önkormányzatokon keresztül oszt majd ételt, persze kizárólag szavazatvásárlási céllal. Nem lesz annyi tartós élelmiszer, nem lesz annyi meleg ruha, mint amikor a civilek és pártok is oszthattak, de lesz sok nemzeti konzultációba csomagolt tészta és a jelölt nevével ellátott tojás, krumpli. Mindez persze a törvények teljes betartása mellett.

Mit lehet tenni ez ellen? Jövőre mindenkinek el kell mennie szavazni, hogy végre eltakarodjanak a hatalomból azok, akik direkt szegénységben tartják és olcsón megvásárolhatóvá teszik az ország felét. Na és addig?

Arra a politikusra kell dobni a tojást, akinek a neve a dobozán szerepel

És akkor majd mi mondjuk cinikus arckifejezéssel, hogy a félrevezető csomagolás miatt dobáltuk meg a mi kis nemzeti hazaárulóinkat.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr713425709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása