Lámpagyár

ahol a fény születik

Pártszakadás előtt az MSZP? - Ezért lépett ki Bárándy Gergely

2018. január 30. 13:54 - Lámpagyár

A következő hetek nagy kérdése, hogy az MSZP melyik kezébe harap: pártszakadást kockáztat vagy miniszterelnökjelölt nélkül marad.

Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselő pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy lemond párttisztségéről és otthagyja az MSZP-t. Mivel Soros György éppen aznap mondta azt, hogy Orbán megvette az MSZP vezetőit, úgy tűnt, Bárándy ezért hagyja ott a pártot, úgy fogalmazott, hogy “számomra vállalhatatlanná vált a folytatás”.ivwktkqturbxy82mzqxowfhzwnjmzeyytmzogvjyjhhmjdmogi4mmrhzi5qcgvnkpudacjnbj_napmtbc0dfm0bva.jpegA Lámpagyár Blog azonban úgy értesült, hogy nem ez, vagy legalábbis nem “csak” ez áll Bárándy távozása mögött. A képviselő közvetlen környezetéből úgy tudjuk, hogy sokkal inkább az úgynevezett Karácsony-konfliktus állhat a kilépés mögött, a pártban ugyanis egyre több szocialista politikust szorítanának háttérbe a Párbeszéd javára, a miniszterelnökjelöltségért cserébe. Forrásunk szerint 

"Karácsony éhes lett, és egyre több szocialista helyét kéri el a Párbeszédeseknek"

karacsony_gergely2_1.jpgBárándy Gergely pedig - akár csak Velez Árpád - a Karácsony-konfliktus veszteseként kiszorult a saját pártjából. Ez pedig csak egy folyamat kezdete, a következő hetekben az MSZP vezetése állítólag több régi szocialistával is megpróbálja majd lenyeletni a békát, hogy helyettük Párbeszédes politikusok lesznek a listán. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen éppen ők hozták olyan helyzetbe a pártot, hogy Karácsony azt kér, amit csak akar. Hiába nem volt képes egy 1%-os pártot sem felépíteni, a szocialistáknak most mindent meg kell adniuk neki, nincs választásuk, mert óriási blama lenne, ha 2 hónappal a választások előtt megint lelépne a miniszterelnökjelöltjük. A zúgolódás és a belső feszültség állítólag már azon a szinten van, hogy

sokan már pártszakadást látnak az MSZP küszöbén.

Ez utóbbi pedig kétségkívül a legrosszabb lehetőség, amely eltörölheti a pártot a politikai palettáról. A következő hetek nagy kérdése, hogy hogyan egyensúlyozik az MSZP vezetése a két tűz között és melyik kezébe milyen erősen harap bele: pártszakadást kockáztat vagy azt kockáztatja, hogy miniszterelnökjelölt nélkül marad. Egy biztos, ha minden így marad, Bárándy Gergely csak az első fecske.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2613617216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása