Lámpagyár

ahol a fény születik

Pártszakadás előtt az MSZP? - Ezért lépett ki Bárándy Gergely

2018. január 30. 13:54 - Lámpagyár

A következő hetek nagy kérdése, hogy az MSZP melyik kezébe harap: pártszakadást kockáztat vagy miniszterelnökjelölt nélkül marad.

Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselő pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy lemond párttisztségéről és otthagyja az MSZP-t. Mivel Soros György éppen aznap mondta azt, hogy Orbán megvette az MSZP vezetőit, úgy tűnt, Bárándy ezért hagyja ott a pártot, úgy fogalmazott, hogy “számomra…

Tovább
komment

Miért akarja Orbán lebontani a kerítést?

2018. január 29. 16:42 - Lámpagyár

Hiszen csak a Soros-bérencek fogadnak be 1300 menekültet, nem?

Már sokan foglalkoztak azzal, hogy Altusz Kristóf külügyminisztériumi helyettes államtitkár elszólta magát egy máltai lapnak, kikotyogta, hogy az Orbán-kormány 1300 menekültet fogadott be az évek óta tartó menekültellenes propaganda leple alatt. Mi ezzel a baj?A Lámpagyár szerint semmi, éppen ez…

Tovább
komment

Így mutatta be Kunhalmi, hogy az MSZP semmit nem tanult 2014-ből

2018. január 17. 14:41 - Lámpagyár

Nem a listán kell összefogni, hanem a körzetekben. Ezt nem hajlandó tudomásul venni az MSZP.

Nincs még egy párt, amely olyan buzgalommal művelné az önsorsrontás méltatlanul alábecsült művészetét, mint az MSZP. A pártnak volt 4 éve arra, hogy kiértékelje, miért vezetett Fidesz-kétharmadhoz a 2014-es választás, és miért nem működött a közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre felhúzott…

Tovább
komment

Szenegál és Peru is demokratikusabb, mint Magyarország

2018. január 16. 13:56 - Lámpagyár

Orbánhoz képest még Kádár is vérbeli demokratának tűnik a Freedom House legfrissebb jelentése szerint.

A Freedom House idén is elkészítette éves jelentését a világ országainak demokráciaszintjéről. Nincsenek nagy meglepetések, Magyarország magabiztosan suhan a lejtőn, amelyen Orbán népszavazást megakadályozó kopaszai, és az ügyészségtől az ÁSZ-ig mindenütt ott lévő fideszes pártkatonák adták a…

Tovább
komment

Karácsony: Gyurcsány = Fidesz

2018. január 14. 16:00 - Lámpagyár

Sajátos értelmezése ez az “együttműködésnek”, a “békének” és az “összefogásnak”.

Nem kicsit meglepő kijelentéssel élt Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Karácsony azt mondta egy szombati MSZP-s rendezvényen, hogy “a választáson nemcsak azok támogatják a Fidesz–KDNP-t, akik rájuk szavaznak, hanem a távol maradók és azok is, akik…

Tovább
komment

5 fideszes, aki egész biztosan börtönbe kerülne egy kormányváltás után

2018. január 12. 12:38 - Lámpagyár

Nagyon is számít, hogy ki nyer 2018-ban és ki lesz a legfőbb ügyész

Sok fideszes korrupciós ügynél láttuk már, ahogy a volt fideszes képviselőből legfőbb ügyésszé vedlett Polt Péter cinikus mosollyal a szája sarkában azt mondja, “nem merült fel bűncselekmény gyanúja”. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, ilyenkor elég sokszor igazat mond, hiszen a Fidesz konkrét…

Tovább
komment

A Csíki Sör tulaja a “nagy sörgyárakra” mutogat, amiért kiderült az embercsempészési ügye

2018. január 05. 11:09 - Lámpagyár

Le se tagadhatná, hogy a fideszes brancs oszlopos tagja.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy az Egyesült Államokban embercsempészés miatt indult eljárás a Csíki Sör tulajdonosa ellen. A cikk szerint Lénárd András sztriptíztáncosnőket próbált vinni az USA-ba, de amikor azok nem kaptak vízumot, autóval próbálta becsempészni őket Kanada felől, de lebukott. Az már…

Tovább
komment

Karácsony Gergely maga sem tudja, hogy mit akar

2018. január 03. 19:05 - Lámpagyár

Vagy őt is beavatták az MSZP nagyöregjei az össze-vissza beszélés ősi rejtelmeibe.

Két hete Karácsony Gergely és Molnár Gyula bejelentették, hogy Karácsony Gergely közös miniszterelnökjelölt-lesz  az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje lesz  az MSZP listavezetője lesz, szóval bejelentettek valamit, aminek köze van az ellenzéki összefogáshoz, és amiben Karácsony Gergelynek…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása