Lámpagyár

ahol a fény születik

Egy éve segítette kétharmadhoz az LMP a Fideszt

2017. november 20. 14:18 - Lámpagyár

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt történt, hogy a Fidesz kétharmad híján nem tudott egyedül alkotmánybírókat és elnököt választani az Alkotmánybíróságnak. Ez volt az első olyan éles helyzet, amikor a Fidesz megérezte a kétharmad hiányát, amit az összefogott baloldal vett el tőle a veszprémi időközin Kész Zoltán győzelmével. Majd mi történt ezután?

Az LMP bejelentette, hogy megegyezett a Fidesszel, és hozzásegíti a jogállamot leépítő kormánypártot a kétharmadhoz.

Az LMP tehát gyakorlatilag a teljes ellenzéket elárulva a Fidesz oldalára állt és hozzásegítette a pártot a kétharmadhoz. Azokat, akik ellopták a magánnyugdíjakat, akik ellopták a trafikokat, földeket, és Mészáros Lőrincnek adták az uniós pénzeket. Nekik nyújtott kezet Szél Bernadett pártja. Mi jelent ez ma, fél évvel a választások előtt?

Hogy a Fidesznek 2018-ban nem is kell kétharmad, mert úgyis megkapja majd az LMP-től.

7266257_110011_7970c6ddbddde5197e25c315ab2f7245_wm.jpg

Érthető tehát, hogy Szél Bernadett miért fúrja az ellenzéki összefogást, a kormányváltás egyetlen előfeltételét: azért mert a Fideszt akarja győzelemhez segíteni.

Ha a kétharmad nem jön össze az ellenzék megosztásával, még létrejöhet egy Fidesz-LMP kormánykoalícióval is.

Aki jövőre Orbán leváltását akarja, az számtalan pártra szavazhat, az LMP azonban nincs ezek között.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9013323677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.