Lámpagyár

ahol a fény születik

Korszakváltás egy KGB-ügynökkel? - Komoly hitelességi válságban az LMP

2017. november 24. 10:26 - Lámpagyár

A hírek szerint az LMP-ben köthet ki az MSZP-ből frissen kilépett újpesti képviselő, Horváth Imre. Attól már a szemünk sem rebben, hogy a korszakváltással kampányoló LMP-be lassan már tényleg csak az MSZP-ből és a Fideszből kiszorult képviselők érkeznek, Horváth esete azonban ennél is durvább. Horváth Imréről korábban a Magyar Nemzet írta meg, hogy a 80-as években határőrparancsnokként közel fél évet töltött a Szovjetúnióban, méghozzá a szovjet titkosszolgálat, a KGB szervezésében.

Szóval

az LMP egy KGB-ügynököt vetne be a korszakváltásért,

az elmúlt 27 év leváltásáért és valószínűleg...khm...az ügynökakták nyilvánosságra hozásáért is.

korszakvaltaskgb2.jpg

Hogy miiii? Igen, a KGB-ügynök LMP-be ejtőernyőzését lényegében Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja is elismerte az LMP szokásos ködösítős, általános szövegével:

„Horváth Imre kilépésével az MSZP azon kevés politikusának egyikét vesztette el, aki egyéniben is képes volt megverni a Fideszt. Az LMP felkészült arra, hogy akár Újpesten, akár az országban senki ne maradjon képviselet nélkül(...). Az LMP ezért továbbra is mindent megtesz azért, hogy minden egyéni körzetben a legjobb jelöltet találjuk meg, és azt javasoljuk a többi ellenzéki pártnak, hogy ők is ezt tegyék.”

image_aspx-5.jpeg

Szóval előre KGB-ügynökök, horthysták és gárdisták, harcoljatok az LMP-vel a korszakváltásért!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5213360035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.