Lámpagyár

ahol a fény születik

“Ne gondolj a Soros-tervre!” - Így segíti az LMP a Fidesz kampányát

2017. november 27. 13:08 - Lámpagyár

Nem az egészségügyről beszélnek, nem az oktatásról, a bérekről, nem. Az egyetlen témáról beszélnek, ami a Fidesznek jó.

Pár hete már úgy nézett ki, hogy a Fidesz kizárólag a saját tábora egyben tartására tudja használni a történetét, az úgynevezett Soros-tervet. Aztán jött az LMP és új lendületet adott a Soros-kampánynak. Közhelynek számít, hogy a leghatásosabb kommunikációs eszköz a tematizálás: mindegy, hogy ki és mit mond, ha abban a témában mondja, ami nekem kedvez. Erről szól a politikusok és kommunikációs szakemberek körében alapműnek számító Ne gondolj az elefántra című könyv is, ami egyszerűen érzékelteti, hogy miért rossz kommunikációs megoldás, ha ellenfelünk “történetét” próbáljuk cáfolni:

Ha azt mondom, hogy ne gondolj az elefántra, akkor mire fogsz gondolni? Persze, hogy az elefántra!

A Fidesznek ma a legfőbb érdeke, hogy minél több szó legyen a Soros-kampányról. Ezért kellenek az egyre durvább plakátok, a sokasodó TV-szpotok, és az egyre meredekebb hazugságok, hogy minél tovább fenntartsák az érdeklődést a kormányzati kampány iránt. Mindegy, hogy elhisszük vagy elítéljük, nekik már az is félsiker, ha erről beszélünk, ezáltal is eljuttatva azokhoz, akik kevéssé tudnak kritikusan gondolkozni. Éppen ezért az ellenzéknek ma az a legfontosabb feladata, hogy a saját történetét mondja, amihez van bőven alapanyag ebben az országban: mondjuk az egészségügy helyzetéről, az oktatásról, a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerről, az alacsony bérekről - azokról, amik sok embert érintenek és nem ad rájuk választ a kormány története.

És mit tesz ebben a helyzetben az LMP? Kiáll azzal, hogy ne gondolj a Soros-tervre - teljes erőbedobással megtolva a Fidesz Soros-kampányát.

20171124hadhazy-akos-lmp-nemzeti-konzultacio.jpg

Nem az egészségügyről beszélnek, nem az oktatásról, a bérekről, nem. Az egyetlen témáról beszélnek, ami a Fidesznek jó. Kikérik a Soros-tervet, megnézik a konzultációkat, elmondják, hogy nincs is annyi, mint amennyit a kormány mondott (na ne!) és minden nap tesznek róla, hogy valamiért szó legyen a Fidesz történetéről a sajtóban.

Arról a történetről, amivel Orbán Viktor választást akar nyerni 2018-ban.

Nem tisztünk eldönteni, hogy az LMP hozzá nem értésből segíti a Fideszt vagy számításból, de az nehezen vitatható, hogy ma nincs hasznosabb dolog a Fidesznek Szél Bernadett és Hadházy Ákos sajtótájékoztatóinál. Ron Werberrel a hátuk mögött mondjuk jó adag naivitás kell ahhoz, hogy elhiggyük: csak puszta véletlenről, kommunikációs hibáról van szó.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2113397667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása