Lámpagyár

ahol a fény születik

Most esett ki az LMP a parlamentből - A kollaboráció volt az utolsó szög a párt koporsójában

2018. március 29. 12:06 - Lámpagyár

Ez bármelyik ellenzéki pártnak a végét jelentené, nem hogy a küszöbön egyensúlyozó LMP-nek.

Sok év után beigazolódott a gyanú: az LMP-nek a Fidesz is gyűjtötte az aláírásokat. A súlyos és példátlan kollaborációt maga az LMP zuglói képviselője árulta el a Civil Rádióban. Azt mondta, hogy 

való igaz, a Fidesz is gyűjtött az LMP-nek aláírást, szerintem bizonytalanok voltak, hogy az LMP-s összegyűjti az ajánlásait és be akartak segíteni”

19747157_43a9af230da31e71d43c89b33c0471b8_wm.jpgAz, hogy a Fidesz választási rendszerében minden önálló induló csak csökkenti a legerősebb ellenzéki jelölt esélyeit, egy dolog. Erről a pártok nem tehetnek, ellene azonban nagyon is: vissza tudnak lépni az esélyesek javára. Tekintve, hogy az LMP egyetlen párttal sem hajlandó együttműködni a kormányváltásért, kifejezetten súlyosbítja azt az amúgy sem hízelgő tényt, hogy a Fidesztől kapott ajánlásokat.

Gyakorlatilag bebizonyosodott, hogy az LMP nem csak a Fidesz érdekeit szolgálja a különindulással, hanem még együtt is működik a Fidesszel a cél érdekében.

Már itt is bizonytalannak látszott, hogy az LMP számíthat-e egyáltalán parlamenti frakcióra április 8. után, aztán jött Hadházy Ákos. A Szél Bernadettnél kicsit dolgosabb, kompromisszumkészebb társelnök bevallotta, hogy

Igen, az LMP-ben is vannak fideszes téglák

és sejti, hogy ki lehet az. (Az “is”-sel nyilván az MSZP-nek szúrt oda, amelyről régóta, de legalábbis Botka László kifakadása óta él ez a gyanú). Ezzel éppen Szél Bernadettet hazudtolta meg, aki mindezidáig számonkérő hangnemben kérte ki magának, hogy az LMP-ben nincsenek fideszes ügynökök.szelhadhazy2.jpgAz össze-vissza beszéléssel és egymás meghazudtolásával pedig nem csak az egyszerre szomorú és dühítő történet végéhez érkeztünk el, hanem nagy valószínűséggel az LMP végéhez is. Az LMP-ről két dolog derült ki az elmúlt két hétben: 1. hogy senkivel sem fog össze a kormányváltásért, 2. a Fidesszel azonban együttműködik, ha a saját pártérdekéről van szó. Ez bármelyik ellenzéki pártnak a végét jelentené, nem hogy a küszöbön egyensúlyozó LMP-nek.

Ki kell mondani: az LMP ki fog esni a parlamentből, ezért minden LMP-re adott szavazat elveszett szavazat.

Akár tetszik, akár nem, akár sajnálod, akár nem.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4613788082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása