Lámpagyár

ahol a fény születik

Szétesik az LMP? - Már Róna Péter is kilépett, mert Szélék az “orbáni úton” járnak

2018. május 30. 11:46 - Lámpagyár

Róna Péter a Klubrádióban jelentette be, hogy elhagyja az orbáni útra tévedt LMP-t. Az LMP programjának írója, pártalapítványának korábbi kuratóriumi elnöke szerint az LMP az “orbáni úton” indult el, az összefogást támogató képviselőjelöltek elleni kizárások pedig

“olyan természetűek, amik megkérdőjelezik az LMP létjogosultságát”.

maxresdefault_263.jpgA Hadházy-verésig fajuló, már-már pártszakadást előrevetítő konfliktusok az elmúlt hetekben alapjaiban rengették meg az LMP-t, amely az összefogás blokkolásával abszolút tekinthető a Fidesz kétharmadának fő ellenzéki felelősének. A párt ráadásul ma éppen azon képviselőivel számol le látványosan, akik visszaléptek mások javára vagy szorgalmazták a visszalépéseket.

Róna Péter távozása most olaj lehet a tűzre, felgyorsíthatja az LMP teljes szétesését, ami akár a párt megszűnéséhez is vezethet.

Azt már Szél Bernadettéknek kell tudniuk, hogy megérte-e újabb kétharmadhoz segíteniük az Orbán-rendszert.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5314012526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.