Lámpagyár

ahol a fény születik

A saját szavazói követelik Szabó Szabolcstól, hogy hagyja ott az LMP-t

2018. július 26. 20:01 - Lámpagyár

Az LMP újabb szintre emelte az ámokfutást, amikor 1,5 évre eltiltotta Tenk Andrást, a Csepelen visszalépő képviselőjelöltjét mindenfajta párttisztség viselésétől. A történet unikális abszurditását az adja, hogy az ő visszalépésének is köszönhető, hogy az Együtt színeiben induló Szabó Szabolcs egyedüli ellenzékiként le tudta győzni Németh Szilárdot, hogy aztán beüljön az LMP frakciójába.

Az LMP tehát megbüntette egy jelöltjét azért, mert visszalépett egy olyan jelölt javára, aki így le tudta győzni a Fideszt és most az LMP-frakcióban ül.

szabo_szabolcs_mti_koszticsak_szilard.jpgSzabó Szabolcs Facebook oldalán már akkor is megjelent pár rosszalló komment, amikor bejelentette, hogy az Együtt kiesése (be nem jutása) miatt az LMP frakciójába fog beülni. Aztán egy ideig úgy tűnt, hogy elült az elégedetlenség, egészen tegnapig. Az LMP újabb védhetetlen, de minden eddiginél abszurdabb büntető lépése után Szabó Szabolcs általában békés és támogató kommentekkel teli Facebook oldala gyakorlatilag felrobbant. Ott tartunk, hogy

a saját szavazói követelik Szabó Szabolcstól, hogy hagyja ott az LMP frakcióját.

Pár példa, természetesen a teljesség igénye nélkül:

“Tisztelt Kepviselo Ur! Szerintem sok csepeli ellenzeki szavazo szivesen venne, ha mint az LMP frakcio tagja barmilyen formaban kommentelne, hogy az On altal valasztott politikai kozossegben a valasztas ota szakmanyban zarjak ki es tiltjak el azokat a politikusokat, akik visszalepesekkel probaltak elosegiteni 1-1 korzetben a Fidesz legyozeset. A legfrissebb dontessel az On egyeni gyozelmet lehoteve tevo Tenk Andrast meszeltek el. Tovabbra is vallalhato moralisan es minden szempontbol Onnek az LMP frakcio?”

szsz2kesz.jpg

“Kedves Szabolcs! Mint az LMP frakció tagjának, mi a véleményed arról, hogy az LMP etikai bizottsága ma Tenk Andrást 1,5 évre eltiltotta attól, hogy a pártban tisztséget viseljen, ill elinduljon az az EP- illetve az önkormányzati választásokon. Tenk volt az, aki Budapest 17-es választókerületében (Csepel-Soroksár) lépett vissza a választások előtt. Ráadásul nem hiába, mivel itt te 5 százalékkal verted Rezsiszilárdot. Szóval mint választópolgár érdekelne a véleményed, ha már beültél a pszeudofideszesek közé.”

szsz5kesz_2.png

A legfrissebb bejegyzések alatt özönlenek az ezekhez hasonló negatív kommentek, elvégre elég nagy morális gimnasztika kell ahhoz, hogy valaki megértse, hogyan ülhet egy összefogás-ellenes párt frakciójában egy olyan képviselő, akit az összefogás tett győztessé. Szabó persze mondhatja, hogy máshova nem ülne be, de ennél még az is jobb lenne, ha függetlenként ücsörögne a parlamentben.

Nem vitás, hogy Szabó Szabolcs a saját hitelességével és népszerűségével játszik minden egyes nap, amíg nem lép ki az LMP frakciójából.

Vagy ahogy szintén egy kedves ellenzéki szavazó foglalta össze:

“Én attól félek, hogy erre az lmp-zésre majd Csepel fog rámenni, megbosszulja magát az önkormányzatin is, meg négy év múlva a következő országgyűlésin is. Most kéne otthagyni őket a csudába.”

szsz1kesz_2.jpeg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5114144167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása