Lámpagyár

ahol a fény születik

Üzenet az LMP-nek: üljetek át a Fidesz-frakcióba!

2018. szeptember 12. 11:06 - Lámpagyár

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke és frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy

“az LMP nem támogatja a Sargentini-jelentés elfogadását”

A Fidesz kétharmadához nagyban hozzájáruló “ellenzéki” párt tehát kerek-perec kijelentette, hogy nem kell megbüntetni az Orbán-kormányt a jogállam leépítése, a szabad sajtó szétverése, az emberi jogok semmibe vétele és az EU-s pénzek ellopása miatt. Nem kell megvédeni a magyar népet a jogait fosztogató Fidesztől, mert csak. Menjen csak minden a régiben, nincs itt semmi látnivaló.

Úgy tűnik, hogy az LMP vezetésével rendszeresen egyeztető Schmidt Mária nem engedte meg, hogy az LMP egyszer az életben ellenzékiként viselkedjen.

ovschiff.jpg

És akkor álljon itt egy üzenet, ami jó régóta foglamazódik már minden ellenzéki szavazóban, reméljük, valahogy eljut majd az érintettekhez:

Kedves LMP!

Értjük, hogy rövid a póráz, amin a Fidesz tart titeket. Azt is értjük, hogy politikusotokhoz, Ungár Péterhez épp most társult be Mészáros Lőrinc, az üzlettársakat pedig nem illik bántani. Azt is értjük, hogy szerintetek teljesen rendben van, hogy a választási kampányban az ellenzékkel nem ültetek le, visszalépni nem léptetek vissza, de napi rendszerességgel egyeztettetek a Fidesszel. Értjük, hogy miért szavaztátok meg a fideszes alkotmánybírákat, amikor Orbánnak épp nem volt kétharmada és hogy most miért nem szavazzátok meg a kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Azt is értjük, hogy “nem szégyen egyetérteni a Fidesszel”, főleg, ha megfizetik. Egyetlen cseppnyi tisztesség akkor is szorulhatna belétek, vállaljátok fel, hogy hol álltok kormány-ellenzék viszonylatban!

LMP-sek! Üljetek át a Fidesz-frakcióba!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1514236105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.