Lámpagyár

ahol a fény születik

Karácsony: Gyurcsány = Fidesz

2018. január 14. 16:00 - Lámpagyár

Sajátos értelmezése ez az “együttműködésnek”, a “békének” és az “összefogásnak”.

Nem kicsit meglepő kijelentéssel élt Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Karácsony azt mondta egy szombati MSZP-s rendezvényen, hogy

a választáson nemcsak azok támogatják a Fidesz–KDNP-t, akik rájuk szavaznak, hanem a távol maradók és azok is, akik olyan ellenzéki pártra szavaznak, amely egyelőre nem tudja, miként kell egyensúlyozni az ország és saját érdekei között

Tehát mindenki a Fideszre szavaz, aki nem rá és a szocialistákra adja le a voksát. A DK-sok is, az Együtt-esek is, mindenki. Ezzel Karácsony Gergely egyenlőségjelet tett a Fidesz és Gyurcsány Ferenc vagy Juhász Péter közé is, ami pont hogy nem összehozni, hanem inkább megosztani fogja a baloldalt. Az külön érdekesség, hogy ezek szerint Karácsony szerint “az ország és a saját érdekek közti egyensúlyozás” azt jelenti, hogy mindenki le van fideszesezve, aki nem akar hozzá csatlakozni. Magyarán:

Nem szavaznál az MSZP-re, mert mondjuk Együtt-es vagy DK-s vagy? Akkor fideszes vagy!

Sajátos értelmezése ez az “együttműködésnek”, a “békének”, az “összefogásnak”, hogy csak azokat a szavakat említsük, amely mögé a szövetségesei ellen indított, immáron Karácsony szájába adott szocialista kampány bújik. Mert ne legyen kétség, a recept pontosan ugyanaz, mint Botkánál volt. Emlékszünk Botka táblájára? Ott is pontosan ugyanez volt a szöveg:

“Kormányváltók” (MSZP) és “Orbánt hatalomban tartók” (mindenki más, aki nem akar az MSZP-vel közös listát):botka_tablaja.jpeg

A különbség annyi, hogy amíg Botka azzal támadta Gyurcsányt, hogy “ne legyen a közös listán”, Karácsony most azzal támadja, hogy “miért nincs a közös listán”. A ha van sapka, ha nincs sapka iskolapéldája, hiszen a lényeg úgyis az, hogy

az MSZP 3 hónappal a választás előtt az elvileg szövetséges Gyurcsány Ferenc és a DK ellen kampányolhasson.

Két lehetőség van. Az egyik, hogy az MSZP-nek még senki nem szólt, hogy egyedül, a DK (és bizonyos körzetekben az Együtt, lásd Csepel) nélkül kevés ahhoz, hogy leváltsa a Fideszt és a pártnál dolgozók hónapok óta meghamisított közvéleménykutatásokat dugnak Molnár Gyuláék orra alá, és innen a nagy önbizalom. Nem túl valószínű, ugye? Pedig a másik lehetőség ennél sokkal rosszabb:

az MSZP nem a Fideszt, hanem a DK-t akarja legyőzni a 2018-as választáson.

Azt pedig tudjuk, hogy ha a baloldal önmagával harcol, annak az egyetlen győztesét Orbán Viktornak hívják. Most akkor azt kellene mondanunk, hogy aki Karácsonyra szavaz, az a Fideszre szavaz? Nem, eszünk ágában sincs ilyeneket írni, hiszen ha a baloldal kormányt akar váltani, ahhoz az MSZP-re is szükség van. De az attól még igaz, hogy ha az MSZP a következő hetekben és hónapokban is a szövetségesei ellen fog kampányolni, az bizony eltörli a kormányváltás elvi lehetőségét is. Ezért nagy kár, hogy ehhez a kezdetben kétségkívül szimpatikus Karácsony Gergely is a nevét, sőt az arcát, száját adja.

Biztos, hogy nem ők "nevetnek a végén", de félő, hogy más se:bd_6016_focuspoint_926x504.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4913574327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása