Lámpagyár

ahol a fény születik

Szenegál és Peru is demokratikusabb, mint Magyarország

2018. január 16. 13:56 - Lámpagyár

Orbánhoz képest még Kádár is vérbeli demokratának tűnik a Freedom House legfrissebb jelentése szerint.

A Freedom House idén is elkészítette éves jelentését a világ országainak demokráciaszintjéről. Nincsenek nagy meglepetések, Magyarország magabiztosan suhan a lejtőn, amelyen Orbán népszavazást megakadályozó kopaszai, és az ügyészségtől az ÁSZ-ig mindenütt ott lévő fideszes pártkatonák adták a kezdőlendületet. Azt már az Index is megírta, hogy ezzel Magyarország a legkevésbé demokratikus ország az EU-ban, de érdemes megnézni, hogy kik előztek meg minket esetleg Európán kívülről.

Szenegál és Peru is demokratikusabb, mint Magyarország

kepernyofoto_2018-01-16_13_55_07.png

a Freedom House (itt elérhető) jelentése szerint, előbbi 75, utóbbi 73 pontot szerzett Magyarország 72 pontjával szemben. Velünk holtversenyben volt Botswana, és épphogy megelőztük Tunéziát (70), de Namíbia (77) és Dél-Afrika (78) szintjét már nem sikerült megütni. Ilyen lesújtó eredménnyel még soha nem szerepelt az összehasonlításban a rendszerváltás utáni Magyarország, sőt

még az is lehet, hogy Orbánhoz képest a kései Kádár is demokratának tűnne.

És hogy egy kis paradoxonnal éljünk a végén, ha már a demokrácia állapotáról van szó, a közvéleménykutatásokból úgy tűnik, a magyaroknak pontosan ez kell. A beígért paradoxonnal: “az emberek döntöttek”.

orban_2.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr413580119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása